22 °C
Iskolák közti közlekedésbiztonsági vetélkedő

Játszani, kérdésekre okosan felelni, teszteket kitölteni jó főleg, ha az embernek sikerélménye is van, de versenyezni és nyerni még jobb!
A Hungaroringen meg pláne, hiszen itt a világ legjobb autó és motorversenyzői mérik össze tudásukat, harcolnak az idővel és egymással.
Miért ne követhetnék a példájukat a diákok, hiszen, az F1-es bajnokokra, érdemes felnézni.
Nos, a Miniringen a gyermekek sem maradnak ki a versengésből – egyre népszerűbbek ugyanis az olyan közlekedéshez köthető programok, amelynek keretében összemérhetik tudásukat.
A közlekedési óra, illetve a közlekedési nap programjára épülő vetélkedő tartalmazza az egész évben tanultakat – iskolák, illetve osztályok csatázhatnak egymással.
A nyertes a díjat a pódiumon veheti át, amelyen, versenyhétvégéken a dobogósok pezsgőznek. 
A nap megkoronázása pedig közös játék. A verseny és a győzelem ugyanis értékes, ám úgy vagyunk ezzel, mint az F1-es pilóták: a pályán ellenfelek, a boksz utcában barátok. És ez így van rendjén.

A program időtartama: egynapos 
Maximális létszám: két vagy három osztály
Ár: Kérjen árat!
Jelentkezés itt
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-83429/2015
Adatkezelési tájékoztató